Idén 18 éves a Klikkmarketing Zrt., és a cég tulajdonosa, Gál Kristóf nemrég hátra lépve egyet az operatív vezetésből, elkezdte megélni a tulajdonosi szerepét.
Az út amit bejárt a cég, és a céggel együtt Kristóf, nagyon sok tanulsággal volt kikövezve, ebből oszt meg konkrét sztorikat a beszélgetésben.
Sok év után eljött az a pont, amikor azt mondta magának: ha nem tud rövid időn belül tisztes fizetést adni saját magának, akkor inkább elmegy alkalmazottnak.
Mesél a bevétel alakulásáról, hogy hogyan jutott el az első évek 500 ezres majd néhány milliós bevételétől a közel 400 millióig, és hogy milyen bevételi szinteken rekedt meg akár évekig.
Ma már cégvezető vezeti a Klikkmarketinget, Kristóf pedig egy “nagy ügyére” tud fókuszálni: egyfajta “vállalkozófejlesztéssel” igyekszik segíteni a magyar vállalkozóknak jobb cégeket és ezen keresztül jobb életet teremteni.
Csehil Ádám és Gál Kristóf beszélgetése.
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!
A Klikkmarketing weboldala: https://www.klikkmarketing.hu/
Ha controlling témában keresel segítséget: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
#üzlet #podcast #üzletipodcast #klikkmarketing #controlling #GálKristóf #CsehilÁdám
35 επεισόδια

Το FM Player σαρώνει τον ιστό για podcasts υψηλής ποιότητας για να απολαύσετε αυτή τη στιγμή. Είναι η καλύτερη εφαρμογή podcast και λειτουργεί σε Android, iPhone και στον ιστό. Εγγραφή για συγχρονισμό συνδρομών σε όλες τις συσκευές.