12 subscribers
Πηγαίνετε εκτός σύνδεσης με την εφαρμογή Player FM !
Podcasts που αξίζει να ακούσετε
ΕΠΙΧΟΡΗΓΟΎΜΕΝΟ

Miért jó, ha tanárok helyett egy gép javít dolgozatot? – a Redmenta a Mérlegen podcastban
Manage episode 447469538 series 3470959
Évekig szerelemprojekt volt, mára azonban teljes állássá vált a Redmenta a cég alapítói számára. A mesterséges intelligencián alapuló oktatási platform a koronavírus idején tudott a legnagyobbat nőni, vagyis épp akkor, amikor a vállalkozások többsége válsághelyzetben volt. A Mérlegen legfrissebb adásában Visy Zoltán társalapító-ügyvezetőt kérdeztük a cég indulásáról és a fiókba került ötletekről is.
Előtte azonban meghallgathatják Gazsi Attilát, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettesét, akit arról kérdeztünk, mennyire elterjedt az AI használata a kis- és középvállalkozások körében és milyen munkafolyamatokat rövidíthet le a Chat-GPT.
Váltsd velünk valóra! A műsort a Raiffeisen Bank támogatja.
Új szolgáltatásunkkal, a hvg360 Prémium hírlevelekkel mélyebb, akár szakértői tudást szerezhetsz többek között az üzlet, a jog és a menedzsment területén. Fizess elő, és kerülj lépéselőnybe az exkluzív tartalommal! https://info.hvg.hu/premium-hirlevelek
Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára!
Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify
Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple
Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC
00:00 Intro
00:32 Mikor szavaz az, aki dolgozik a választások napján?
04:30 Amikor az AI leváltja a műsorvezetőt…
09:19 Támogatói tartalom: A stúdióban Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese
09:28 TT – A vállalkozások életébe is a Chat-GPT-vel robbant be az AI, vagy már hamarabb elkezdődött a folyamat?
10:45 TT – Milyen előnyöket nyújthat a mesterséges intelligencia a cégek működésében?
11:40 TT – Melyik AI eszközök lehetnek a leghasznosabbak a kis- és középvállalkozások számára?
14:48 TT – Mekkora a költségigénye a mesterséges intelligencia használatának?
17:25 TT – Várható fejlesztések a VOSZ-nál
20:19 TT – Mi a helyzet az adatbiztonsággal?
21:54 TT – Mennyire nehéz a nulláról elkezdeni a mesterséges intelligencia használatát?
24:36 A stúdióban Visy Zoltán, a Redmenta társalapító-ügyvezetője
24:43 Mivel foglalkozik a Redmenta?
28:07 Hogyan indult az ismeretség és a cégalapítás?
32:55 Hogyan tud igazodni a Redmenta készségfejlesztése a 21. századi magyar közoktatási rendszerhez?
38:11 Milyen tanulságok születtek a cég indulásakor?
44:16 Mennyi aktív felhasználója van jelenleg a Redmentának?
45:38 A közoktatáson kívül hol használható még az alkalmazás?
47:10 Hogyan lehet terjeszkedni a közoktatásban?
51:28 Milyen előnyökkel jár a Bett Awards – vagyis az oktatási Oscar – elnyerése?
52:40 Hogyan használja a Redmenta a mesterséges intelligenciát?
59:30 Milyen fejlesztések várhatók a jövőben?
1:00:35 Mennyire befogadó a magyar közoktatás az innovatív módszerekre, hatással van-e a cégre a mobiltelefonok iskolai tilalma?
1:01:22 Hogyan tudja követni az AI az egyéni fejlődést?
1:05:26 Milyen fejlesztésekre fordítják a befektetéseket, és miért utasították el a teljes felvásárlási ajánlatot?
1:08:35 Egy jó tanács azoknak, akik vállalkozást indítanának
1:09:36 Mikorra lehet nyereséges a Redmenta?
40 επεισόδια

Semua episode
×
1 Oláh Anna: Már 20 évesen kimondtam, és azóta is úgy gondolom, hogy világmárkát alapítottam 1:03:59

1 Klein Dávid: Bármekkora plecsnit felvarrok, de ami a hegyen történik, abba senki nem szólhat bele 1:24:45

1 Oszkó Péter: Nincs olyan cég, ami első ötletével sikert ért volna el, általában 25-ször át kell írni a terveket 1:14:14

1 Munch: Mi voltunk a legtapasztalatlanabbak a legkevesebb pénzzel, mégis mi jutottunk el idáig 1:00:43

1 A balatoni borászok télen érnek rá igazán vendéget fogadni – Földi Bálint a Mérlegenben 1:06:07

1 „Fú, tényleg nem megy bele az előttem lévőbe az autóm” – az aiMotive és az önvezető autók a Mérlegenben 1:10:14

1 Miért jó, ha tanárok helyett egy gép javít dolgozatot? – a Redmenta a Mérlegen podcastban 1:10:46

1 „Azahriah előtt le a kalappal, a közös cipő tervezésének minden szakaszánál ott volt” - Vidák László, a Tisza Cipő tulajdonosa a Mérlegenben 1:08:09

1 A vaj mindenképp francia, a pisztáciát nem lehet levenni az étlapról – a tökéletes croissant nyomában a Freyja alapítójával 1:07:55

1 Filipovic Vladan: "Tök mindegy az állami támogatás. A fiatalt játszatni kell és eladni külföldre" 56:19

1 Így fejleszd a (családi) vállalkozásodat! 1:00:21
Καλώς ήλθατε στο Player FM!
Το FM Player σαρώνει τον ιστό για podcasts υψηλής ποιότητας για να απολαύσετε αυτή τη στιγμή. Είναι η καλύτερη εφαρμογή podcast και λειτουργεί σε Android, iPhone και στον ιστό. Εγγραφή για συγχρονισμό συνδρομών σε όλες τις συσκευές.